A könyv egy református többségű kisalföldi falu paraszti gazdálkodásának változásait mutatja be 1920 és 1959 között. Konkrét gazdaságok esetleírásait elemezve igyekszik feltárni, hogy a különböző birtokkategóriába tartozó családi üzemtípusok – gazdasági felszereltségük és munkaerejük teljes vagy hiányos voltából eredően – milyen üzemviteli, fennmaradási, fejlődési stratégiát és az önellátás-árutermelés egyensúlyát kereső piachoz viszonyuló magatartást választottak, illetve milyen kiútkeresésre kényszerültek. Vizsgálja a családszerkezetet, az üzemszervezetet, a munkaerő-struktúrát és ezek összefüggéseit, valamint a parasztgazdaságok üzemvitelét döntően meghatározó tényezőket: a birtokstruktúrát, a birtokmozgást, a gazdaságok tárgyi ellátottságát és gyarapítástörténetét, az igaerőt, az állatállomány mértékét és összetételét, a termékszerkezet kialakítását, a külső jövedelemszerzés lehetőségeit, a piachoz való viszonyulást és a konkrét gazdasági stratégiákat. Az elemzés rámutat a szűkebben „gazdaságiként” felfogható jelenségekben, struktúrákban és gazdasági magatartásban megmutatkozó egyéb mögöttes szándékokra, mint az értékorientáció, társadalmi rang és presztízs kifejezésének lehetőségei. Az adatközlők szóbeli visszaemlékezéseit a szerző a legkülönfélébb írásos források segítségével hitelesíti. A helyi példán túlmutatóan, a szűkebb és tágabb régió, valamint az országos adatok egybevetésével próbálja bemutatni a tápi gazdálkodás és paraszti társadalom helyét egy nagyobb összefüggésrendszerben.

Hivatkozás mentése: